Mesélünk… magunkról, a zenekar megalakulásáról és arról, miért olyan fontos számunkra, hogy hogyan írják – írjátok a nevünket... :)

Hol volt, hol nem volt, Óperenciás tengeren innen és túl, élt két zenészlegény Európa szívében - egy gyönyörű országban, bár cseppnyi földön - amit Magyarországnak hívtak. 
Keresték és kutatták szerencséjüket a munkájukban, jártak hegyen-völgyön át, és hitték, hogy a felhők felett mindig kék az ég; érezték, milyen fontos, ha az ember szeretné, ha szeretnék. Bíztak benne, hogy előbb-utóbb kis országukban is magyar lesz mindenki, részegen vagy öregen, de élete során egyszer mindenki eljut arra a pontra, hogy szeretni fogja a magyar nótát; hogy nem kell védekezően mondania: bocsássa meg nekem a világ, szeretem a magyar muzsikát! 

Egyszóval jártak külön utakon, éjben, csendes hajnalon, de egyszer csak egy keresztúton összetalálkoztak 1996-ban. Tudták, hogy a jövő még homályos titkokat rejteget, de úgy döntöttek, innentől közösen járják tovább az élet kacskaringós és gyönyörű útjait, amik kanyarognak egyszer fenn és egyszer lenn, sötét völgyben és napsütötte dombokon, virágos völgyeken. S bár nemrégen énekeltek arról is, hogy rozsda fedi már a szívüket, ez nem gátolta őket abban, hogy újabb dalokat írjanak, hogy fellépéseikkel eljussanak bárhová, ahova meghívják őket... és bizony a rozsda rajtuk még nem fogott.

Úgy hívták a két zenészlegényt, hogy Köteles István és Váradi Jenő.
Mindketten megtapasztalták már, hogy lehet az élet mostoha; hogy a homokórát hiába szeretnék megállítani; hogy milyen érzés, ha lelkük szerteszét van tépve, de azt is megtanulták, hogy limonádét csináljanak, amikor citromot kaptak az élettől; hogy fütyüljenek a világra, ha igaz barátban csalódtak; és tudták, mennyire igaz az az üzenet, hogy szíved mélyén őrizd meg reményt; hogy az emberi nagyság a szívekben rejlik és hogy valakinek bejön, van, akinek nem…ezért vagy ennek ellenére… zenekarrá alakultak. 

Ahogy az újszülött gyermeknek nevet választ az édesanyja évezredek óta, úgy keresték ők is a saját, közös nevüket. Jobb ötlet híján a saját vezetéknevükből kiindulva magyar mozaikszót alkottak, a Kötelesből így lett Ká, a Váradiból pedig Vé. 
De szerették volna magyarságukat, az identitásukat és a hazaszeretetüket a zenekaruk nevében is kifejezni, nem hangzatos és idegenül csengő, divatos nevet találni. Így - mivel csak ketten alkották az együttest és magyar kifejezést kerestek - amellett döntöttek, hogy legyen Dupla az előnevük. 
Megszületett hát a Dupla KáVé.

Szerencse jött, szerencse ment, de ők kitartóan dolgoztak, alkottak. Írtak új dalokat, amik csak rájuk voltak jellemzőek; feldolgoztak rég elfeledett nagy slágereket, mert fontosnak érezték megőrizni az utókor számára ezeket a régi, híres, szép nótákat. Sokszor a közönség súgására választottak feldolgozandó dalt, mert nyitottak minden jó ötletre.
Munkásságukat mindig valami új és valami régi kísérte, megpróbáltak megénekelni minden fontos pillanatot, érzést, hangulatot, ami előfordulhat az emberek életében. Daloltak szeretetről, szerelemről, eljegyzésről és esküvőről, írtak dalt évfordulóra és búcsúztak dalban azoktól, akik már nem lehetnek velünk, akik elhagytak bennünket... magáról az életről: örömről és bánatról, boldogságról és csalódásról.

Az évek során sokfelé megfordultak, lenn a Duna partján egy kicsiny faluban és jártak akácos úton; ott, ahol zúg az a négy folyó; a füredi Anna-bálon és álomországban; utaztak kis csónakon és hullámvasúton; volt, hogy aranyeső hullott rájuk, volt, hogy nem maradt más, mint eső és könny… a kérdés, hogy kinek kellek én… de szívük mélyén sosem adták fel a reményt! Fontosnak tartották, hogy a közönségük is érezze: minket mindig megtalálsz, ha bánatod fáj vagy ha kellene most egy jóbarát. Hitték, hogy nem múlik el minden, ami szép.
Munkájuk és kitartásuk gyümölcse beérett, türelmük nem csak rózsát termett, hanem egész rózsakertet... kötöttek virágos dalcsokrot hóvirágból, orgonából, nefelejcsből, ibolyából, gyöngyvirágból, szegfűből, akácból, kökényből, aranyesőből, rózsából és harangvirágból.
Tizenhét albumot készítettek együtt 1998 és 2017 között, aranylemez lett szinte mind és jó néhány közülük többszörös platina is.

Bejárhatták a nagyvilágot, Erdély távoli vidékeitől Amerikán át egészen Ausztráliáig jutottak… mentek mindenhova, ahol magyar emberek élnek, mert hittek küldetésükben, hitték, hogy a Dupla KáVé a magyarság szórakoztató zenekara, határainkon innen és túl. 
Honvágy sosem gyötörte őket, mert tudták, egyszer minden véget ér, és a jól végzett munka örömével térhetnek haza, tudván, hogy nem utoljára küldték - vitték nektek dalaikat a világba.

A világ változásához alkalmazkodva létrehozták a Facebook-on saját világukat, ahol a zenéjüket szerető, munkájukat tisztelő emberekkel már hosszú utazások nélkül is tarthatják a kapcsolatot nap mint nap… kitárult a világ, a magyar zenét szeretni lehet már… határtalanul. 
Alattuk fut az országút, ahányszor fellépésről fellépésre mennek, néha elkalandoznak a country világába is, és hazafelé mindig szól az autóban a nóta, bárhonnan indulnak is: országút, vigyél haza… de jóleső fáradtsággal hagyják maguk mögött a kilométereket, mert a közönség szeretete erőt ad, és érezhették: jó buli volt, kár, hogy vége, de minden úgy jó, ha jó a vége! 
Mert ti, a közönség mindig ott álltok az út végén! Ők pedig köszönetet mondanak nektek az együtt töltött boldog évekért... 

A névválasztás sok-sok évvel ezelőtt történt, és ők a mai napig türelmesen, fáradhatatlanul mesélik – ha megkérdezik tőlük, honnan ered a nevük – ezt a történetet. 
Köszönik és megtiszteltetésnek veszik, ha valaki ismeri meséjüket és tudja, miért írják nagy K-val és nagy V-vel a Dupla KáVé-t. De ugye, ti nem csak ezért szeretitek ezt a mesét? És nem is unjátok... mert mindig találtok benne valami újat... vagy csak jó újraolvasni.

A történetnek itt a vége - fuss el véle, de ne menjetek messzire, mert ahogy az évek szállnak felettük, úgy lesz egyre hosszabb és hosszabb a meséjük!!!

... és vajon hány dalcímünket találtok meg a mesében? ;)